Sziasztok,

nem csoda, hogy a helyi zsidó közösségek nagy hangsúlyt fektetnek a magas színvonalú oktatásra és a jól jövedelmező szakmákra, hisz az ünnepek miatt nagyjából egy hetet dolgoznak, egyet nem. Bevallom ez csak az én meglátásom, de folyton azt hallgatom, hogy „nem lesz ám ekkora felfordulás, ha beindulnak a hétköznapok”, nos ezt az állapotot még nem láttam két és fél hónap alatt. A múlthét végén elment a család a folyóhoz halakat etetni. Így teszik érdekesebbé a gyerekek számára az egyik újévi hagyományt, miszerint mozgó vízbe (folyó, óceán) dobnak valamit, amivel szimbolikusan megszabadulnak a múlt év terheitől. Sajnos nem tudtam velük menni, de ha a hétvégén tényleg eljutok az óceánhoz, megteszem én is, remélem célba ér majd a palackpostám. Holnap napnyugta után indul az általam csak „sátoros ünnepnek” nevezett Sukkot. Legalább három ideiglenes fallal rendelkező pavilonok épültek szerte a környéken, amiknek bambuszból van a tetejük. Itt fognak három napon keresztül enni a családok, megemlékezve a negyven éves pusztai vándorlásról. Az egyik helyi kóser étterem lezárt magának egy sávot az úttestből és a járdával együtt körülkerített egy kiadós területet a sátornak, mert nem mindenkinek áll módjában építkezni.

Hogy szót ejtsek a manókról, Lea utál házit írni, már most, mi lesz később? Beválogatták a torna csapatba, így heti 9 órát edzésen tölt, nem tudom, honnan jön az energiája, de minél többet edz, annál több kerül elő a tarsolyából. Brian korábbi távolságtartása teljesen leomlott, gyakran szó szerint megtámad egy hatalmas öleléssel és előszeretettel idegesíti nagyszüleit a kijelenéssel: „nem te, majd Chats”. A két nagyobb magától el tudja mondani az „Ecc pecc kimehetsz”-et , amit a szüleim nap mint nap meghallgatnak a telefonban. Várom a javaslatokat, hogy milyen értelmesebb dolgot tanítsak meg nekik! Evie nagyon gyorsan változik, fejlődik. Nem beszél még, de legalább 10 nevet használ, nem hiába, szociális bébi. Elég sok trükköt tud már, a legújabb kedvencem a „How big is Evie”, mikor is megkérdezem tőle, hogy milyen nagy, erre kinyújtja a két pinduri karját az égbe és vigyorog. Erre a válasz „Soooooooooooooo big” és tényleg hatalmas. Jövő héttől újra iskolapadban, el sem hiszem, addig el kéne intéznem a jogsit, de ahányszor hozzáfogok a KRESZ könyvöz, két oldal után émelygek a sok idióta szakszótól. Persze vannak kellemesebb részei az évkezdésnek, vennem kell egy komolyabb fényképezőgépet, szerencsére a választásban van segítségem otthonról .

Lehullott az első piros falevél a kocsibejárónkra, vissza kell térnem New York-ba tesztelni, hogy tényleg ott-e a legszebb az ősz. A hét fotóját azoknak küldöm, akiknek jelent valamit.