Egyszer volt, hol nem volt két magyar AuPair, akik utálnak kamera előtt pózolni. Útjuk a „party falu” felé vitt, Anita vezet, bkf-nek be nem áll a szája…

A: Nem ez volt a Hobokeni kijárat?

bkf: De. Ez az utolsó New York előtt, nem?

A: De. Hm, ennél a kapunál nem lehet fizetni!

bkf: Nem baj, majd küldik a csekket.

A: Host anyám megöl, ha megtudja, hogy ilyen messze mentem a kocsival!

bkf: Majd ellopod a levelet és titokban befizeted. Szerintem a csatorna nem visz be a városba, biztosan vissza tudunk fordulni valahol!

A: A GPS szerint még mindig vízben vagyunk, de ez itt a New Yorker hotel!

bkf: Te jó ég New Yorkban vagyunk, erre innom kell most azonnal!

A: Te legalább ihatsz!

bkf: VIGYÁZZ, TAXIIIII!

A: Ha már itt vagyunk, nézd a klubokat!

bkf: Te hülye vagy,sorolj beee!

A: A GPS még mindig nem lát minket, de ott egy tábla…

Ebben a másodpercben Anita hidegvérrel egyszerre 3 sávot váltott jobbra, majd hamarosan a csatorna számunkra is biztonságos felén találtuk magunkat. Az este végére a záró egyenleg:

Sorban állás a klub előtt, nem sikerült az oldalsó ajtón bebeszélnem magunkat.

Anita szépen és türelmesen vigyázott rám, míg én mindent megtettem, hogy az idegeire menjek.

Zárásig táncolás egy amerikai focistával, míg Anita összeismerkedett a kidobóval, legközelebb nem állunk sorba.

Feloltott villanyok mellett, míg keresztülmentünk a táncparketten filmbe illő sonkást dobtam, majd angolosan távoztunk.

Hazafelé nem találtuk a kocsit, pedig az övé sem egy kis darab.

De attól a naptól egyikőnk elmondhatja magáról, hogy vezetett New York belvárosában és nem okozott halálos kimenetelű balesetet.

Üdv: bkf