Sabbath
A péntek naplementétől szombat napnyugtáig tartó időt a zsidók szent pihenőnapként ünneplik. Nem dolgoznak, oltanak lámpát, takarítanak, főznek. Az én családomnál ez azt jelenti, hogy a gyerekek ehetnek cukros gabonapelyhet, ihatnak üdítőt, de nem használhatják az elektromos játékaikat, nem színezhetnek, nem nyomkodhatnak gombokat. A reggel teljesen normálisan telt, de nagyon kimerült voltam, így nem mentem a családdal templomba, pedig nagyon szerettem volna megnézni. Nyomon követtem a készülődést, hogyan veszik fel a fiúk a kipát, hogyan festenek a lányok szoknyában (Dina kalapot is viselt) majd lefeküdtem aludni, megígértettem azonban a szülőkkel, hogy felkeltenek ebédre. Így is volt, mikor felmentem az ebédlőbe, egy másik kislány is ott ült, bemutatkoztam, mire Leah odasúgta neki halkan: „ő ám nem zsidó”. Na bumm, életembe először kaptam bélyeget a vallásom, illetve a nem vallásom miatt.
Itt a gyerekeknek „play date”-jeik vannak, ami szó szerint játék randit jelent. Áthívják egymást, programokat szerveznek, elfoglalt kis mini felnőttek. Leah nagyon nyitott egyik oldalról, másikról manipulatív és állandóan a határokat feszegeti. Rendkívül gyakran hisztizik, velem egyenlőre nem, de eljön ennek is az ideje. Átestem egy pár első dolgon, de a legnagyobb próbatétel eddig ma este jött el. Brian rettentő érzékeny és anyás, még nagyon nem fogadott be, de ma én fürdettem. Addig minden rendben volt, míg Evie is a kádban volt és mami is asszisztált, de Dina elvitte a babát, ketten maradtunk. Azt az utasítást kaptam, hogy szedjem ki, de oltári nagy üvöltés lett belőle, persze nem avatkozott bele egyik szülő sem és hősiesen helytálltam, de őszintén szólva, miután átvette a továbbiakat mami, majdnem elsírtam magam. Te jó ég, mi lesz velem, ha egyedül hagynak velük… Egy valamit imádok. Evie egy csöppnyi napfény-sziget itt a házban, csendben figyeli a többieket, hatalmasakat eszik, vidáman ébred, könnyen alszik el, mászkál össze vissza. Már áll és jár, ha foghat valamit, előszeretettel fogja az én kezem, és mászik velem a lépcsökön (ezt már csak azért is megteheti, mert a ház 4 szintes). Próbálok belőle erőt meríteni, nagyon nagy a kihívás, de ami nem öl meg, az erősebbé tesz, nap, mint nap.
üdv, bkf