Sziasztok,

nem akartam addig írni, míg nem történik egy pár érdekes dolog, aztán egyszer csak hirtelen túl sok lett a jóból. Hétfőn kirándultunk egyet a babával a főiskolába, természetesen mindenki azt hitte, hogy megesett fiatal lány vagyok. Nálam büszkébb ál-mami nem volt az épületben. Hatalmas mosolyokat kaptam az idősebbektől és kuncogtam magamban, mikor a gólyák összesúgtak a hátam mögött. Mondanom sem kell, hogy semmit nem sikerült rendesen elintéznem, de majd holnap visszatérek, immár a saját bőrömben, gyerek nélkül. Végre szombaton eljutottam a zsinagógába, több mint egy hónap után. Olyan volt, mint amilyennek képzeltem, egy hatalmas hangos baráti összejövetel, ahol esznek isznak imádság után. A kertvárosi anyukák a gyémántgyűrűiket, a szomszédjaikat és a szerencsétlen férjeiket beszélik ki, az apukák a heti meccsek eredményeiből mazsoláznak, a gyerekek meg körbe körbe rohangálnak. Megvolt az első kalandunk az „új” kocsimmal és nem utolsó sorban hű társunkkal, a GPS-szel. Kiderült egy pár hete, hogy egy magyar lány él a közelemben, szintén AuPair és gondoltam meglátogatom. Elég szerencsés teremtés vagyok, 10 millió magyar közül pont egy jó fej, kedves csajszi mellett élek, ennyi erővel akár baltás gyilkos is lehetne. Elhatároztuk, hogy megismételjük a látogatást és mindenképp csinálunk magunknak valamilyen programot a közeljövőben. Ma a családom kerti partiba ment egy munkatárshoz, engem pedig meglátogatott Niki, a gyerekkori barátom. Mondanom se kell végig csacsogtuk az egész délutánt, mintha egy napra sem váltunk volna el. Kaptam egy nagyon kedves meghívást Karácsonyra, mert az én családom Hannukah-t ünnepel, így kimaradna az egész hagyományos élmény. Így két legyet üthetek egy csapásra. Először itt lesz egy teljesen új ünnep, amivel megismerkedhetek, majd várnak jól ismert magyar emberek, akik talán ha nem is pótolhatják az igazi családom, kicsit kevésbé érzem majd magam elveszettnek.

üdv, bkf