Sziasztok,

az elmúlt hétről beszámolni nem olyan egyszerű. A lényeg, hogy a szülők Arubában ünnepelték a 10. házassági évfordulójukat, mi pedig a nagyi szárnyai alatt tengettük napjainkat. Elég nagy meglepetést okozott Dina anyukája, nagyon jó csapatot alkottunk, elméletben és gyakorlatban is én voltam a felelős, ami az elején nagyon sokkoló volt: „Nagyi, ehetünk nyalókát?- Én nem tudom mi a rendszer, kérdezd Katát!”. Hozzá szoktam, hogy a szabályokra a szülők emlékeztetik őket, mikor itthon vannak. Nem egyszerű életben tartani egy öt fős háztartást egyedül, még akkor sem, ha besegítenek. Főztem, hurcoltam a gyerekeket, mostam, bevásároltam és próbáltam észben tartani a kukásautó időrendjétől a tornaórák változásáig mindent. Extra feladat volt szintén, az egyik unokatesóra vigyázni az egyik értékes délelőtt, mert az ő babysittere sajnos nem ért rá. Meg kell valljam, az itteni bérekhez viszonyítva, nagyon szerény fizetést kapnak az AuPair-ek, amikor viszont szabad időmbe másokra kell vigyáznom, megkapom a minimálbért, ami hirtelen hatalmas összegnek tűnik még egy pár órára is. A kislány még nem egészen egy éves. Annyira imádtam, mikor ott volt mellette Evie, mert nagyon okosnak és nagynak tűnt, megsimogatta a baba arcát és odaadta neki a játékát. Már másképp látom az én törpillámat. Egy dolog azonban kimaradt, egyetlen egyszer sem voltam edzeni, ha konyhás néni karom lesz, mire hazamegyek, nem kell csodálkozni. Péntek estétől átköltöztettük a főhadiszállást a nagyszülőkhöz, hogy kényelmesebbé tegyük a Sabbathot és legalább egy szabad napom legyen. A héten többször is a pofámba üvöltötte Lea, hogy vissza akarja kapni a régi bébiszitterét, de Evie arca, mikor vasárnap meglátott, mindenért kárpótolt. A lépcső tetején állt a nagyinál, és nem mert lejönni, mert túl meredek. Kinyitottam az ajtót, megismert és fülig szaladt a szája, tágra nyitotta a karját, a két tenyerét meg sürgetően csukogatta és nevetve kiabálta, hogy „Kata, up, up”. Felszaladtam hozzá és két lépcsővel lejjebb megálltam. Teljes eufóriával ugrott a karomba. Vannak percek, amikor én akarok fizetést adni a szülőknek, hogy vele lehetek.

Miután túl voltunk a péntek esti vacsorán, hazajöttem, de nem kellett tartanom az üres lakás zajaitól, Anita beköltözött a hétvégére. Este moziban voltunk, csak annyit mondanék: „life as we know it”- mindenkinek látni kell. Szombaton pláza körútra mentünk, vettem pár dolgot a télre, többek közt két Levi’s farmert, ami a jónál is jobb áron volt. Az esténkről egy új bejegyzést fogok kezdeni, mert azt még nem vagyok biztos benne, hogy mit oszthatok meg a nagyközönséggel és minek kell a feledés homályába merülni.

üdv, bkf