Sziasztok,

ágyban a gyerekek, a Sabbath is megkezdődött, elhatározásra jutottam. Nem lenne fair, ha a csak a habos torta részét írnám le az életemnek. Telnek a napok, a negyedik hónapot taposom. Valami furcsa volt körülöttem; nem vettem jó néven a szülők kéréseit, nem sikerültek a hétvégi terveim, vásárolgatással mentek el egész napjaim. Egyik kedves barátnőm minden nap küld számozott e-mail-eket, egyszer jóval túl a századikon megírta az egyik legjellemzőbb dolgot, ami rám szinte mindig igaz. Ha mélyponton vagyok, mindig szépen felöltözöm… és valóban az elmúlt napokban előkerültek a hónapok óta nem látott ékszerek, a magas sarkú cipőimet már kényelmesebbnek találom vezetés közben, mint a sportcipőt, az apuka is észrevette. Azzal szekál, hogy randizni járok titokban Tiger Woods-zal. Továbbra is tartom, hogy a lehető legjobb családnál élek, szerencsés és emiatt hálás vagyok, mégis eljött a pillanat, hogy be kell látnom magamnak is: elindultam egy lejtőn. Beilleszkedtem a zsidók és az amerikaiak közé, most vettem észre, hogy tudom az áldások közös bevezető részét héberül, pénteken az edzőteremben „Sabbath Sahlom”-mal köszönök el, rádudálok a pirosnál elbambulóra, aki nem kanyarodik jobbra, szívószálas kulacsból iszom, kávéval sétálok a plázában, magamtól salátát készítek a pizzámhoz és reggel mamuszban, pizsiben csoszogok ki a fűre hajított napilapért. Mindezek ellenétre nagyon kívülállónak érzem magam, a látszat ideális, de a beszédem még mindig nem tökéletes (a szülők szerint hihetetlen magasak az elvárásaim), méterben és kilóban gondolkodom, a közelgő Haloween-kor csak egy gyertyát szeretnék gyújtani hangos parádé helyett és az álmok… minden este magyarul álmodom. Ez az első héten megszűnt, mikor egy-egy hónapot töltöttem külföldön, most egyszerűen az agyam nem akarja elengedi az anyanyelvemet.

Remélem, mindenki látja, hogy nem tudom, mihez kezdjek jó dolgomban és ezért nyafogok, de ez is hozzá tartozik a teljes igazsághoz. Ha ekkora őszinteségi roham jött rám, írok hát egy pársort a múlt hétvége szerencsétlenkedéséről.

Tudtuk, hogy bulizni fogunk szombaton, de részletek homályosak voltak. Egyszer csak megszólalt a telefonom, a kosaras-amerikai focista hívott (az előző két buliból), hogy érdeklődjön az esti terveinkről. Kis útbaigazítást követően készen volt a mindent elsöprő terv. Levezetek Hobokenbe, ahonnan fogunk egy éjszakai vonatot a városba, ott elsétálunk a legendás Websterhall-ba, majd hajnalban hazajövünk az óránként közlekedő járatok valamelyikével. Nem mellesleg kilátásba került, hogy beugrik látogatóba a srác is. Még aludtunk egyet, így nem kis késéssel indultunk. Egyet tudni kell a party-falucskánkról, parkolót találni szinte lehetetlen. Gyakorlatilag a 11-től éjfélig tartó időt a kocsiban töltöttök körbe-körbe furikázva, végül megtalltuk az ideális pihenőhelyet megfáradt járgányomnak. A vonattal nagyon melléfoghattunk volna, mégis a kedves, nem kicsit ittas fiatalság helyesen útbaigazított minket. Jó helyen szálltunk le, keveset sétáltunk, majd pár sarokra taxit fogtunk, csak az élmény kedvéért. Nem kellett sokat sorban állnunk, így minden együtt volt egy hatalmas bulihoz, mikor is átkutatott minket a morcos néni és a jegyeket kérte, megkérdeztük, hogy hol vehetünk. A sarokba mutatott, a jegypénztár felett egy hatalmas barátságtalan, kézzel írott tábla éktelenkedett: $30. Na, azt már nem, tudom jól, hogy promóterrel ingyen bemehetünk soron kívül és egész este azt iszunk, amit akarunk szintén ingyen. Eljöttünk hát ihletet gyűjteni, mihez is kezdjünk NY szívében szombat éjszaka, beültünk egy pizzázóba, de ahogy telt az idő, megbizonyosodtunk, hogy itt nekünk ma nem terem babér, hát taxit fogtunk az állomásig és visszavonatoztunk. Hobókenben beültünk egy sarki kocsmába hajnali 2kor és egy pohár bor kíséretében jót nevettünk a saját idiótaságunkon. Nem sokkal később megérkezett a jól ismert figura, megkérdezte „ha már ennyire bénák vagytok mihez kezdetek az estétekkel?”. A barátnőmnek egy kis ideje megvolt a válasza, neki más programja akadt, de én töredelmesen bevallottam, hogy addig nem vezetek haza, míg nem ettem valamit. Egy fél óra sem telt bele, ketten maradtunk és elmentünk- a változatosság kedvért- egy pizzázóba, ahol egész véletlen becsomagolták a kajánkat. Mikor mondtam, hogy ebben az időben még a csövesek is megfagynak odakint a padon, illedelmesen felajánlotta, hogy felmehetünk hozzá megreggelizni. Mikor azt mondom: illedelmes, azt úgy is értem. Hajnali hatig megtanultam az amerikai foci és a baseball összes főbb szabályát, megtudhattam a történeti hátterét a Jackass-nek, nehogy kihagyjam, a Jersey Shore összes szereplőjéről kaptam háttér infókat. Jól éreztem magam, de nem esett valami jól 45 percet vezetni, még akkor sem, ha életembe először mentem haza forgalom nélkül. 6:47-kor az üres lakásban lenyomtam Lea ébresztő óráját, majd zuhanyzás után sűrű felkuncogás közepette elaludtam.

Sabbath Salom,

bkf