sziasztok,

egy meglehetősen mozgalmas hetet követően végre eljött a nap, amire vártam. Szombaton kocsiba ültem és elvezettem ismét Connecticutba, Nikihez, hogy elvigyen életem első igaz Halloween bulijába. Az eredeti tervet, miszerint nővérke leszek csúnyán kiütötte a Sherlock Holmes jelmez, ami ott állt érintetlenül a barátnőm polcán és csak ennyit mondott: „én vagyok az igazi”. Egy óra múlva ismét úton voltunk, ezúttal Queensbe (NY egyik része), ahol megismerkedhettem Dinával. Két pohár isteni finom görög borral később együtt mentünk egy Central nevezetű klubba, de ne szaladjunk ennyire előre. Az az óra, amit ennél a lánynál töltöttünk, alapjaiban rengette meg az addigi nézeteimet az amerikaiakról. Tudom, nem szabad általánosítani, de meggyőződésem volt, hogy a „Sweet 16” című MTV műsorba azokat a hisztis libákat úgy keresgélik, mert amúgy nem léteznek. Hát tévedtem, ültem az ágyon és nem hittem a fülemnek. Csak úgy bugyogott a szájából a felszínesség, kisded játékok, amiket űznek egymással meg a fiúkkal, az irreális világkép és az a hangnem... Mindenki, akiről beszéltek, csak „bitch” lehetett, vagy cuki és imádni való, a tátott számba egy madár simán belerepülhetett volna. Azt hiszem, már értem szegény európai vérű barátnőm, hogy miért nehéz itt rendes emberi kapcsolatokat fenntartani.

A buliról nem írnék sokat, jól éreztem magam, főként, hogy Nikivel lehettem. A kosztümökről annyit, hogy egy két igazán ötleteset kivéve az összes lány valami szereotipia ribanc kiadásának volt öltözve (ez alól én sem voltam kivétel). Az este fénypontja akkor is az volt, mikor egy hatalmas LEGO babának öltözött figura felkent a falra, mert nem volt szem kivágva a jelmezen. Hazafelé alig bírtam nyitva tartani a szemen, de mivel nem én vezettem, ez nem jelentett akkora problémát. Reggel húsleves illatra ébredtem, de nem volt kivel megosztani ezt az élményt, mert a barátnőm már hat óra óta dolgozott. Lesétáltam a szülőkhöz, akikkel nagyon jót beszélgettem ebéd előtt, közben és után. Semmihez nem lehet hasonlítani az élményt, mint mikor három és fél hónap után először érzed az igazi magyar ízeket és otthoni dolgokról beszélgetsz azokkal, akiket gyerekkorod óta ismersz és szeretsz. Nem lehetek elég hálás 13 ezer kilométerre Otthonról, családomnak tudhatom azokat, akikkel lakom és mindig van egy másik "pótcsaládom" egy állammal arrébb, akikhez fordulhatok.