Sziasztok,

az elmúlt időszakban eléggé lemaradtam az írással, ez annak is köszönhető, hogy kezdek kilábalni a hullámvölgyből és újra belefeledkeztem a teendőimbe. A múlthét elején a szavazás miatt nem volt iskola, így egyedül voltam öt gyerekkel. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez nem jelent dupla munkát, mégis, ha csak azt nézzük, hogy kettő helyet öt ül mögöttem az autóban, a felelősség már nem ugyan az. A továbbiakba semmi említésre méltó nem történt, csak vettem pár elengedhetetlen dolgot a télre és mivel itt is megjelent a nyirkos, esős ősz a gumicsizma Amerikában sem hiányozhat a ruhatáramból. Pénteken ha azt mondom, hogy 9-kor aludtam, nem túlzok egy kicsit se, teljesen kimerültem. Szombaton elruccantam egy pár órára Connecticutba, mondanom sem kell, hogy nagyon jól éreztem magam. Már elég szer jártam arra, hogy ne tévedjek el, mégis folyton vagy az oda- vagy visszafelé úton bakizok egyet a Washington Híd környékén, ebből fakadóan Bronxban kötök ki. A forgalom tiszta Manhattan csak kevesebb a taxi, plusz a közbiztonság sem az igazi, így, ahogy egy utcára értek a pályáról, az első, hogy bezárom az összes ajtót. Tapasztalatnak nem rossz, mégis célom, hogy redukáljam az extra NY városnéző körutakat. Kirándulás után már indultunk is Anitval Hobokenbe, a CT-ban vásárolt új csizmában és felsőben. A kompozíciót, ha másért nem, a csoda cipő miatt be kell mutassam, mert végigtáncoltam benne az estét anélkül, hogy egy panasz hagyta volna el a számat. A kosaras amerikai focistát ideje lenne nevén neveznem, de nincs szívem kitenni szegényt a nyilvánosságnak… Minden esetre a kedvemért nem ment be a Városba, hanem kis party-falucskánkat gazdagította, remélem nem bánta meg, egy biztos „I had fun”. Vasárnap kötelező AuPair találkozónk volt egy Brodway musical keretei közt. A West Side Story-t néztük meg, nem volt az a lenyűgöző élmény, amire számítottam, de mégis jó elmondani, hogy egy klasszikus volt az első a sorban. Lemaradtam a család egész hétvégéjéről, így Brian első három szülinapi bulijáról (még legalább 2 lesz), furcsa érzés, hogy nem voltam itt, de nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a magánéletem, a családi életem és a munkám között. Hétfő reggel öltöztettem Eviet és valami ismerős dallamot dúdolt: „hm hm hmmmm hm túúúú júúú, hm hm hm hmmmm túúúúúú júúú”. Nem hittem a fülemnek, hirtelen a sírás és a nevetés közt voltam valahol, teljesen felismerhető volt a szülinapi dal és szabályosan mondta, hogy „to you”, a mindennapok csodájáról maradnak le a szülők a munka miatt, ezeket mind én kapom meg a fizetésem mellé, csak nem csekken, hanem emlékekben.

Ezentúl szólítsatok bátran „Kék Ököl”-nek! Minden hétfőn Kick Box edzésre járok, mióta beválasztottak a haladók közé igazán ideje lenne vennem egy kesztyűt, mert most vettem észre, hogy az egész öklöm kék zöld a boksz zsákos szabad kombinációs gyakorlástól, pedig az a kedvenc részem. Remélem minden kedves csoporttársam emlékszik a küzdősportok órára, továbbá, hogy miért volt begipszelve Jusby könyöke vagy két hónapig. Jelentem, mióta itt edzek az agresszív háziasszonyok engem vernek agyon hétről hétre.

üdv,

bkf