sziasztok,

Az egész utazásom alatt nyafogtam Nikinek, hogy hiányoznak a gyerekek. Mikor beléptem az ajtón, egy hétvége után, még a kabátomat sem tudtam letenni, Lea a nyakamban volt. Talán először a kis történelmünkben éreztem rajta, hogy minden hátsó szándék nélkül kedves velem és örül nekem. Briannak kellett egy kis idő, de utána egész este nem engedte el a szoknyámat. Valamiről magyaráztak, hogy játszottak a szobában, de tudják, hogy azt nem szabad, de menjek le azonnal, mert ők nem dughatják be a konnektorba… Kíváncsivá tettek, lementünk hát, feloltottam a villanyt és ott állt a szennyes kosaram helyén a sarokban egy karácsonyfa. Annyira meghatódtam, csak a gyerekek miatt nem sírtam el magam. Dina elmesélte később, hogy teljes egészében Eddie ötlete volt, mert attól, hogy ők nem ünnepelnek, én megérdemlem a Karácsonyt. Azt hiszem, ezt nem kell kommentálnom.

Evie teljesen össze volt zavarodva. Éppen fürdették, mikor betoppantam, bementem hozzá puszit adni, de úgy nézett rám, mint egy idegenre, pedig állandóan vigyorog és táncol, ha meglát a dadusnál. Kijöttem, mert nem hagyta magát tovább mosdatni, fel akart kelni. Lejöttem, hogy vége egyek valamit, persze Briannal az ölemben és Leával a nyakamban, mert ők is vacsoraidőben voltak. Befutott az immár pizsamás csöppség. Odasomfordált hozzám és csak nézett. Be kell vallanom, nagyon vissza kellet fognom magam, hogy ne ölelgessem, puszilgassam halálra. Gondosan lelökdöste Briant és felkérte magát az ölembe. Abban a percben már tömte magát a tányéromon lévő finomságokkal, amit a nagyi tett elém nem egészen öt perccel azelőtt és időről időre megnézte, hogy biztos ott vagyok-e még mögötte. Mint később kiderült, három napja nem eszik rendesen, arra sem tudták rávenni, hogy aludjon délután. Mi lesz velem, ha haza kell mennem?

Túl vagyok életem első Hálaadásán! A családi ünnepet megelőző este az újévnél is nagyobb buli van mindenhol, mert hazajönnek az egyetemisták végre és találkoznak a régi barátokkal. Ismét Hobokenbe mentünk, hogy teszteljük az olyannyira beharangozott alkalmat és koccintsunk az általam elfeledett névnapomra. Egész este röhögtünk a körülöttünk lévő fura fazonokon a kosaras focistával, vagy idiótán táncolunk Anitával. Oda és visszaúton is akkora razzia volt, mint otthon Húsvétkor. Másnap ebédre voltunk hivatalosak a nagymamához, ahol isteni finom lakomában volt részem és követve a klasszikus Thanksgiving-programot, leültem a tévé elé amerikai focit nézni, majd pedig elaludtam. Ezt az ünnepet szívesen hazavinném magammal, az egész hangulat olyan, mint a Karácsony a kötelező „venni kell valami ajándékot, még akkor is, ha semmi ötletem sincs” nyomás nélkül. Sűrűsödik a program ismét, ötletem sincs, mikor tudok majd megint írni, de addig is

Üdv,

bkf