sziasztok,

December 23-án a kolis szobatársaimmal az „intergalaktikus húzás” keretei közt kibontottuk az egymástól levélben hetekkel hamarabb megkapott ajándékokat. Közben egy hatszemélyes konferenciabeszélgetés közepette mindenki szabadon kommentálhatta az történéseket. Egy kis élő fuvallat otthonról és máris ittlétem alatt először igazi honvágy fogott el, szó szerint szenvedtem és minden egyes gondolattal mélyebbre süllyedtem. Sosem hagytam el magam ennyire, talán ezért is volt nehéz kezelni és egészséges mederbe terelni az érzéseimet. Folyamatosan figyelem és analizálom magam, talán ebből is fakad, hogy az egyik oldalamnak nagyon fájt, a másik énem pedig csak gúnyosan nevetett a szánalmas önsajnálaton. Mivel azon az estén voltam utoljára együtt a szülőkkel, elhatároztam, hogy kibontom a tőlük kapott ajándékokat, hátha feldob egy kicsit. Nem feldobott, hanem sokkterápiaként hatott. Nem részletezném, csak annyi, hogy az egész koncepció több mint nagylelkű. A végeláthatatlan személyes és kedves ajándék után kibontottam az utolsó borítékot, amiben egy heti extra fizetésem volt. Mint később kiderült, az összes alkalmazottjuk hasonló elbánásban részesül az év végén, hozzátenném ez itt nem jellemző. Nem csak az ajándékokat kell értékelnem, hanem a tényt is, hogy ők nem is ünnepelnek Karácsonyt, mégis mindent megtettek, hogy megkönnyítsék a helyzetem az ünnepek alatt. Pénteken dolgoznom kellet, nem akartam szabadnapot kérni, gondoltam délben majdcsak elengednek, hát ez nem jött össze. Azt azért megszervezték, hogy 12-kor tudjak videó-beszélgetni a családommal, az időeltolódás miatt otthon már este hat volt. Web kamerával elénekeltük a szokások karácsonyi dalunkat, ajándékot bontottunk és beszélgettünk. Mennyire varázslatos a technika, mindig elcsodálkozom. Fogták a lap-topot kivitték a vacsoraasztalhoz és gondosan elhelyeztek a sarokba, ahonnan jól láttam mindenkit. Előbányásztam az ebédem a hűtőből, „Jó étvágyat” kívántunk és kellemes beszélgetés közben megvacsoráztunk, mintha sosem szálltam volna fel arra a gépre lassan fél éve, hogy átszeljem az óceánt. Talán mindenkinek könnyebb volt így feldolgozni az első külön töltött karácsonyomat. Délután kettő körül bepakoltam a kocsiba és útra keltem Nikihez és családjához. A nagy forgalom ellenére gyorsan Connecticutba értem, tudtam, a rendőrök nem mérnek gyorshajtást szenteste, van jobb dolguk is. Nem akarok túl szentimentális lenni, ezért csak annyit mondok, egész hétvégén otthon voltam és a családom szeretettel fogadott. Egy percre sem éreztem magam kívülállónak, remélem nekik sem telt nagy erőfeszítésbe befogadni Karácsonyra. Nagyokat ettünk és még nagyobbakat játszottunk. 25-én reggel az apuka házi pálinkával várt, ahogy lecammogtam a lépcsőn, nem mondom, hogy ez volt, amiért a gyomrom kiáltott, de kárpótolt a finom magyaros íz. Az ajándékbontás alatt - mint amúgy általában is- rengeteget nevettünk; nagyon szép dolgokat kaptam, többek közt egy csodaszép magas sarkút és egy hozzáillő táskát. Aznap este átjöttek Niki legkedvesebb barátai, Másnaposokat néztünk, iszogattuk és játszottunk. Előre mondom a barátaimnak, hogy készüljenek, mert ezt a szokást hazaviszem! Nagyon nagyon jól éreztem magam, büszkén mondhatom, hogy mindent értek a hétköznapi beszélgetésekből, még ha egyszerre többen is beszélnek. Ahol fehér foltok vannak a kulturális különbségek miatt (politika, tv, földrajz), ott is elég jól következtetek, hogy pontosan miről van szó. Vasárnap Nikinek kora reggel dolgoznia kellett, én pedig kaptam egy pár sms-t otthonról, hogy induljak időben, mert hóvihar közeledik. Így feladtam a kényelmes terveimet, hogy ébredés, reggeli és búcsúzás után útra keljek. Zökkenőmentes haza utam volt, csak 30 perccel tartott tovább, még úgy is, hogy elég óvatosan vezettem. Mérgelődtem is, hogy mit ijesztgetett a host-apám. Nos, miután hazaértem, egy fél óra múlva olyan masszív hóesés kezdődött, amit még nem nagyon láttam. Kevesebb, mint két óra alatt combközépig érő „hófal” vette körül a házat, az autóm kilincse épphogy kilátszik. Alig egy órája megkaptuk a hívást az iskolából, hogy nincs tanítás, hivatalos „snow-break” van. Holnapi program legalább két hóembert tartalmaz, azt sem tudom, mit kezdek a gyerekekkel. Ideje elgondolkodni a szilveszteri terveinken, bár szerintem már el vagyunk késve.

üdv,

bkf