sziasztok,
Meglehetősen megkésve elhatároztuk, hogy hol töltjük az év utolsó estéjét Anitával. Online megvettük a jegyeket egy totowai szórakozóhelyre, be kell valljam, ennyit még sosem fizettem egyetlen buliért sem, de a Szilveszternek ára van Amerikában. Későn kezdtünk el taxit keresni és ez nem New York, hogy az utcasarkon kiteszed a kis kezedet és egy nőies mozdulattal leintesz egy sárga szépséget. A 100. telefon után megtaláltam az egyetlen szabad autót a térségben, de megszenvedtem érte. Itt minden taxis in
diai, vagy egyéb erős akcentussal megáldott bevándorló, ám míg fel nem vette a telefont, emberem, abban a naiv meggyőződésben éltem, hogy értek angolul. Nem túlzok, 12 perc hasztalan próbálkozás után megadta a diszpécser a mobilszámát, hogy írjam le a kiindulási és az érkezési címet és ő majd megírja, hogy tud-e segíteni. Tudott segíteni, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy megérte-e az egész procedúra a tényt, hogy egyikünknek sem kellett vezetni. A Nikitől Karácsonyra kapott cipőmet vissza kellett vinnem, mert egy fél számmal kisebb volt a lábamnál, de sajnos nem volt már a méretemben, itt New Jerseyben. Már régóta szemezek azokkal a csizmákkal, amik térd fölé érnek és mikor betoppantam a helyi Macy’s-be ott ált előttem álmaim netovábbja. Nagy nehézségek árán megkaparintottam az utolsó párt, de nagyon nem voltam benne biztos, hogy fel vagyok-e készülve az emberek reakciójára. Mikor hazahoztam és megmutattam a host-szüleimnek, Dina rögtön rávágta, hogy ugye ruhát nem vettem, mert a gardróbjában áll 3-4 koktélruha, amiken még a címke is rajta van, nehogy feleslegesen költsek. Az egyik tökéletesen illett a ribi-robogómhoz, már nem kellett aggódnom a „dress to impress” ruha kód miatt, ami szilveszterkor nem csak Las Vegasban érvényes. Ugranék egy kicsit a történetben, a készülődés fázisból csak egy mondatot emelnék ki, ami Anita száját hagyta a 20. perc várakozás után: „Mire ideér a taxi, lelapul a hajam”. A szórakozóhely előtt már kaptunk egy kis fuvallatot a benti atmoszférából, végre nem tinik közt töltjük az estét. Ezt egy csöppet érdekes perspektívába helyezte, ho
gy mire sorra kerültünk, a VIP bejáraton két hetven év körüli nő szőrmebundában és egy hatvanas férfi tipegett be mellénk. Nem kicsit néztünk össze. A kezdeti hatalmas lelkesedésünk alaposan alábbhagyott, így az egyetlen logikusnak tűnő lépés mellett döntöttünk. Irány a bár! Hajnali egyig ingyen ittunk, amire szükségünk is volt miután igazán felmértünk a terepet. Az egész hely tele volt párokkal vagy párban érkezett párokkal, az átlag életkor jóval meghaladta a harmincat. Nagyon sok volt a fura figura, többek közt egy jakuza kinézetű fehér öltönyös csokornyakkendős, copfos ázsiai fazon volt az este nagy alakja. A mosdóra várva Anita kiszúrt 2 nőt, akikről később kiderült, hogy valójában férfiak és valami hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy milyen jót lehetne velük bulizni. Hát nem kellett sokat helyezkedni, mire megtaláltuk a pozíciónkat. Éjfélre az összes flúgos figurát magu
nk mellé gyűjtöttük, a két transzit, a „menedzserüket”, egy negyven körüli nőt (aki megmutatta nekem a kisfia képét), a húszéves barátját és a világ legszebb női testét a tökéletes ruhában a legrondább fejével amit csak el tudtam képzelni. Mire elkezdődött a visszaszámlálás, már egy nagy boldog családot alkottunk. Hajnali fél 3ra lett túl sok a jóból, hívtam a taxit és egy óra várakozás után haza is értünk. Ennél szürreálisabb élményben még nem nagyon volt részem, másnap reggel még mindig csengett a fülünk, de megállás nélkül nevettünk és meséltük egymásnak a történeteket. Négy körül értem haza, este pedig Niki jött el meglátogatni. Éjfél után kicsivel már lefeküdtünk, éreztem, hogy nagyon kimerült vagyok. Délután fél kettőig aludtam és mikor felkeltem a szemeim- ahogy otthon mondanánk- be voltak gyógyulva. Akkora táska volt szemem alatt, mint akinek behúztak előző nap. Úgy tűnik áldozatokkal jár kialudni 2010 fáradalmait.
diai, vagy egyéb erős akcentussal megáldott bevándorló, ám míg fel nem vette a telefont, emberem, abban a naiv meggyőződésben éltem, hogy értek angolul. Nem túlzok, 12 perc hasztalan próbálkozás után megadta a diszpécser a mobilszámát, hogy írjam le a kiindulási és az érkezési címet és ő majd megírja, hogy tud-e segíteni. Tudott segíteni, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy megérte-e az egész procedúra a tényt, hogy egyikünknek sem kellett vezetni. A Nikitől Karácsonyra kapott cipőmet vissza kellett vinnem, mert egy fél számmal kisebb volt a lábamnál, de sajnos nem volt már a méretemben, itt New Jerseyben. Már régóta szemezek azokkal a csizmákkal, amik térd fölé érnek és mikor betoppantam a helyi Macy’s-be ott ált előttem álmaim netovábbja. Nagy nehézségek árán megkaparintottam az utolsó párt, de nagyon nem voltam benne biztos, hogy fel vagyok-e készülve az emberek reakciójára. Mikor hazahoztam és megmutattam a host-szüleimnek, Dina rögtön rávágta, hogy ugye ruhát nem vettem, mert a gardróbjában áll 3-4 koktélruha, amiken még a címke is rajta van, nehogy feleslegesen költsek. Az egyik tökéletesen illett a ribi-robogómhoz, már nem kellett aggódnom a „dress to impress” ruha kód miatt, ami szilveszterkor nem csak Las Vegasban érvényes. Ugranék egy kicsit a történetben, a készülődés fázisból csak egy mondatot emelnék ki, ami Anita száját hagyta a 20. perc várakozás után: „Mire ideér a taxi, lelapul a hajam”. A szórakozóhely előtt már kaptunk egy kis fuvallatot a benti atmoszférából, végre nem tinik közt töltjük az estét. Ezt egy csöppet érdekes perspektívába helyezte, ho
gy mire sorra kerültünk, a VIP bejáraton két hetven év körüli nő szőrmebundában és egy hatvanas férfi tipegett be mellénk. Nem kicsit néztünk össze. A kezdeti hatalmas lelkesedésünk alaposan alábbhagyott, így az egyetlen logikusnak tűnő lépés mellett döntöttünk. Irány a bár! Hajnali egyig ingyen ittunk, amire szükségünk is volt miután igazán felmértünk a terepet. Az egész hely tele volt párokkal vagy párban érkezett párokkal, az átlag életkor jóval meghaladta a harmincat. Nagyon sok volt a fura figura, többek közt egy jakuza kinézetű fehér öltönyös csokornyakkendős, copfos ázsiai fazon volt az este nagy alakja. A mosdóra várva Anita kiszúrt 2 nőt, akikről később kiderült, hogy valójában férfiak és valami hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy milyen jót lehetne velük bulizni. Hát nem kellett sokat helyezkedni, mire megtaláltuk a pozíciónkat. Éjfélre az összes flúgos figurát magu
nk mellé gyűjtöttük, a két transzit, a „menedzserüket”, egy negyven körüli nőt (aki megmutatta nekem a kisfia képét), a húszéves barátját és a világ legszebb női testét a tökéletes ruhában a legrondább fejével amit csak el tudtam képzelni. Mire elkezdődött a visszaszámlálás, már egy nagy boldog családot alkottunk. Hajnali fél 3ra lett túl sok a jóból, hívtam a taxit és egy óra várakozás után haza is értünk. Ennél szürreálisabb élményben még nem nagyon volt részem, másnap reggel még mindig csengett a fülünk, de megállás nélkül nevettünk és meséltük egymásnak a történeteket. Négy körül értem haza, este pedig Niki jött el meglátogatni. Éjfél után kicsivel már lefeküdtünk, éreztem, hogy nagyon kimerült vagyok. Délután fél kettőig aludtam és mikor felkeltem a szemeim- ahogy otthon mondanánk- be voltak gyógyulva. Akkora táska volt szemem alatt, mint akinek behúztak előző nap. Úgy tűnik áldozatokkal jár kialudni 2010 fáradalmait.
Egy nagyon érdekes megfigyelést tett az egyik kedves ismerősöm. Úton útfélen azt hallotta mindenkitől, hogy az elmúlt év borzasztó volt, ennél már csak jobb jöhet. Az elmúlt két napban én is próbáltam összegezni a történéseket, leltárt készíteni. Azt hiszem, nem lehet egy évet csak így leírni. A világ leggyengébb kezdése után még én is kellemes mederbe tudtam terelni szegény sokszor leírt 2010-et. Nyolc nap múlva túl vagyok a kaland felén, folyton kedves „Tanár Bácsim” szavai csengenek a fülemben, „ismerem én ezt… szerencsét próbálni Amerikában… csak nehogy aztán két hónap múlva sírva jöjjön haza hozzám, munkáért könyörögve”. Legnagyobb tiszteletem mellett üzenném, köszönöm, jól vagyok.
Boldog Újévet,
bkf