Sziasztok,

A mai dátum nem jelent mást, mint, hogy hat hónapja vagyok az Államokban. Ha minden igaz, kipostázták a hivatalos levelet, amiben felteszik az egyszerű kérdést: „Mész, vagy maradsz?”. Ez egy annyira egyszerű döntés, hogy három napja alig alszom, rémálmaim vannak, napközben csak nézek ki a fejemből üveges tekintettel. Nem kezdem el felsorolni az érveket, hogy mi szól mellette vagy ellene, de úgy érzem, bárhogy döntök, a szívem megszakad. Ez a pohár sajnos félig üres, de nem gondolhatok másra, csak, hogy ha nem idén megyek haza, akkor is csak egy évvel eltolom az elszakadás problémáját. Minden nap elmondom Evie-nek mielőtt leteszem aludni, hogy „that’s gonna be the hardest good bye in my whole life”. De elég a sopánkodásból, hisz mindjárt itt van a bátyám és végre kiveszem az első hét szabadságom.

Csütörtökön, mióta itt vagyok először eljutottam egy igazi stadionba a Jersey Devils vs. Philadelphia Flyers hoki meccsre. Sajnos veszített a csapatom, de maga a hangulat megérte az autókázást. Hétvégén elruccantam Nikihez és ismét egy teljesen ésszerűtlen utazás keretei közt visszajöttünk New Yorkba bulizni. Mikor megláttam, hogy milyen autóval megyünk elbúcsúztam a barátnőmtől, nem voltam benne biztos, hogy túléljük az éjszakát. 130 km/h alatt nem nagyon mentünk, egyetlen dolog miatt nem kaptam szívrohamot, a srác nagyon jól vezetett, pedig manuális váltós volt a Subaru. A helyet Verandának hívták, nagyon jól éreztem magam, de rájöttem egy hatalmas tényre. A szórakozóhelyek mind egyformák a világon, ha egyszer bent vagy, már teljesen mindegy, hogy New York, Hoboken vagy Budapest utcájáról lépsz be. Hazafelé hatalmas hibát vétettem az időzítéssel, tanulság: naplementében vezetni dél-nyugat felé tiszta időben nem jó döntés. Még napszemüvegben is fájdalmas és nem kicsit veszélyes, kis híján megvakultam. Hétfőn kimentem Anitával host apám hoki meccsére, „öregfiúk” ligában játszik, több a verekedés, mint az igazi játék, de nagyon lelkesek. Csináltam fotókat, hogy a ma legyen mit ajándékoznom szülinapjára, el tudnék lézengeni egy életet némán fényképezgetve. Tegnap megint betemetett minket a fehér áldás, a hó szünetet teljes egészében pizsamában töltöttem a gyerekekkel. Azt mondják kemény telünk lesz, hát én már unom…

üdv: bkf