Sziasztok,

a hét elején egy nagyon különleges meghívásnak tettem eleget. Lea egy pár napja a kezembe nyomott egy héber betűs színes papírdarabot, hogy most ígérjem meg, hogy ott leszek. Hajlamos elfelejteni, hogy a felnőttek közül egyedül én nem beszélek héberül. Mikor teátrálisan észbe kapott, készségesen elmagyarázta, hogy az úgynevezett „Ciddur-play” kerül megrendezésre az iskolájában. Míg nem tudnak eléggé vigyázni az imádságos könyvre, addig csak színes papírokról tanulják és olvassák az imákat, de az első osztály közepén egy ünnepség keretei közt megkapják az első saját Ciddur-t. Dina felkészített, hogy ha valóban el szeretnék jönni, akkor nézzek szét a ruhás szobájában, mert térdig érő szoknyát kell viselnem és dekoltázs nélküli felsőrészt, amiből nem látszik ki a vállam az iskola szigorú öltözködési szabályainak megfelelően. Juhéj, újra a Refiben éreztem magam, de már egész jól hozzászoktam az ilyesfajta asszimilálódáshoz. A nagy napon megjelent az egész család én pedig készségesen fényképeztem. Az én büszkeségem a legalacsonyabb az osztályban, de a színpadon mindenki jelentéktelennek tűnik mellette. Folyamatosan elöl középen állt vagy pedig elsőként vezette a sort. Mindenki szövegét tudta kívülről és habár nem beszélek Héberül, az ő kiejtés tűnt az egyik legtisztábbnak, azokat, akiket jobbnak tartottam- mint utóbb kiderült- Izraelből jöttek. (nyilván nem vagyok elfogult)

Ahogy vége volt mindenki kérdezgette tőlük, hogy milyen ágon vagyok rokon. És igen, újabb öt pont nekem, vidám zsidó hajadonkén is megállom a helyem a világban! Látni a megdöbbenést az emberek arcán, mikor közölte velük Eddie, hogy ő a család AuPair-e. Azt lehetett folyton leolvasni, hogy ti teljesen idióták vagytok, hogy egy alkalmazottat családtagként kezeltek? Mikor meg én mondtam el a kis sztorit teljesen ledöbbentek, hogy munkaidőmön kívül fotózgatom a gyerekeket. Tehát ez a reakció Amerikában, ha kimozdulsz a kliséből és egy nem hétköznapi kapcsolatrendszerrel sokkolod a nyilvánosságot. Nem lehetek hálásabb, hogy fel is vállalják, hogy nem cselédnek tartanak, annak ellenére, hogy őket is csökkent értelmiségűnek tartják őket az újgazdagok.

Beköszöntött a jóidő egy teljes napra, a presidence day miatt nem voltak pénteken iskolában a lurkók. Egész nap kint játszottunk pizsamában és gumicsizmában, hógolyóztunk a megmaradt sáros hóval a hátsó kertben, a húsz fokban. Vagy 500 fénykép készült, már csak azok emlékeztetnek a kóbor tavaszra, hisz újra dúlnak a mínuszok

Egy dologról már a bátyám érkezése óta szeretnék írni, ez neki volt nagyon szembetűnő: a helyi lakosok félelme a baktériumoktól. Mindenki legalább naponta hússzor fertőtleníti a kezeit az úgynevezett Purell-lel. Ha jól emlékszem, otthon is árultak kis tubusokba kézfertőtlenítő zselét, de ezt itt megtalálod a középületek falain, a szupermarketban, a hot-dog árusnál. Múltkor kibontottam a szívószálamat és letettem az asztalra, a kosaras focistám úgy kapta fel, mintha minimum tűzbe hajítottam volna. Mondván, ez feleslege fertőzés veszély… a másik, hogy vettem egy pizza szeletet hazafelé a buliból és nem csomagoltattam be, hanem csak sétáltam vele, várva hogy kihűljön. Erre mit kell halljak egy két méter magas sportolótól, akiről azt hinnéd, hogy semmitől nem tart: „ha még ezek után beleharapsz abba a pizza szeletbe, nem foglak megcsókolni”. Mert mi lesz akkor? Mindketten meghalunk valami titokzatos fertőző vírus miatt, ami szegény pizzámra ragadt 4 és fél perc alatt az utcán??? Akkorát haraptam bele, amekkorát a nem picike szám engedett, majd mosolyogva megrágtam és lenyeltem. Mondanom sem kell, hogy nem én könyörögtem búcsú pusziért fél óra múlva…

üdv,

bkf