Sziasztok,

egy kellemesen mozgalmas illetve egy tanulságos hétvégét tudhatok magam mögött . Múlthét csütörtökön megnéztem két német ajkú AuPair-rel a Király beszéde című filmet. Hazafelé egész úton a Világháborúról, Európáról és a kulturális különbségekről beszélgettünk. Igazán jól esett kizökkenni a hétköznapi csacsogás kereti közül pár percre. Jókat nevettünk, hogy a legtöbb igazi összefüggés és poén csak nekünk esett le, mert a legtöbb néző nagyon nem rakta össze a képet. Pénteken a kosaras focistával találkoztam munka után. A lakásával szemben van egy hangulatos kis étterem, tele fiatalokkal, az enteriőr Frank Sinatrta életén munkásságán alapszik. Hatalmas poszterek, festmények, ereklyék és az elmaradhatatlan zene. Mióta itt vagyok, először sikerült igazán jó bort választani, mindenki barátságos és mosolygós volt, könnyűnek bizonyult átvenni a hangulatot. Felvilágosított, hogy Sinatra Hobokeni származású. Igazán elszégyelltem magam, hisz lassan egy éve koptatom itt az utcákat és még ezt sem sikerült kiderítenem. Szombaton Niki ellenállhatatlan meghívásának tettem eleget, az eredeti terv szerint egy new yorki csilli-villi cukrászdában vacsizzunk volna. Nem lehetett asztalt foglalni, így ki kellett várni az 1,5 órás sort. Persze nem vesztettük el a lelkesedésünket, beültünk egy rendhagyó pizzériába, hogy mégse fagylaltkelyhet együnk vacsorára. Életemben először ettem salátás pizzát és meglepő módon pozitívan csalódtam. Természetesen nem hagyhattuk ki a koktél akciót sem, mire kihozták a számlát pont indulnunk kellett. A helyet Serendipty-nek nevezik és szerintem a dizájner minimum elmebeteg de legalább 80% látáskárosult volt. Állítólag van a menün egy 1000 dolláros fagylaltkehely, amit 48órával hamarabb kell megrendelni. Mielőtt feltenné a szintén hasonlóan szarkasztikus olvasó a kérdést, igen aranyból van… Nekem akkor sem kéne, ha fizetnének érte, ki az, aki arany lapocskákat akar enni csoki öntet helyett a fagyijával?

Vasárnap Anita kész programmal várta türelmesen, hogy végezzek a munkával és a fél órás délutáni csendes pihenőmmel, amit Evie mellett ejtettem meg. Elmentünk a Washington híd és Hobóken közötti „öböl sétányra”, ahol megebédeltünk, sétáltunk és fagyiztunk. Rég nem volt már ennyire szép napos idő. Ahogy kezdett sötétedni ellátogattunk egy számomra új sport-bárba, ahol több lcd tv volt, mint vendég. Egy egy-fogú kamion sofőr szórakoztatott minket, de mi zavartalanul jól éreztük magunkat. Mikor teljesen kihalt a hely, elhatároztuk, hogy a mi esténknek ugyan még nincs vége, irány a Party Falu hátha ott még vasárnap is van élet. Láss csodát, nem tettünk felesleges kitérőt. A hely, ahol kilyukadtunk, tele volt. Egy kicsivel később a Kosaras Focistám is ellátogatott arra, hogy „say hi”. Végre élesben is látta, hogy milyen az, mikor két lány ül az aszalnál egy bárban, az amerikai éjszakában. 2-3 percenként odajött valaki, hogy megszólítson minket, csak mosolygott a bajsza alatt, hogy milyen technikákat fejlesztettünk ki a hívatlan vendégek távoltartására.

Mikor hazaértem már tudtam, hogy ezt a pár napot ki kell majd pihenjem, mert alvással töltöttem a legjelentéktelenebb időt.

Ez a hétvége pedig rádöbbentett, hogy mennyire törékeny az egyensúly az életedben, ha ennyire iszonyatosan messze vagy a családodtól és ennyire kevés emberre számíthatsz közvetlenül a hétköznapjaidban. Nem szeretném ecsetelni az elmúlt két nap történéseit. Ha akkor hibázol, mikor ekkora a tét, nagyon félelmetes következményekkel kell számolni.

Felébredni szombat reggel egyedül a szobámban, a mellettem lévő gondosan elkészített vendégágyon senki nem fekszik, az emlékek még zavarosak és keverednek az álmokkal… igen is félelmetes volt. Majd kitisztult a kép... igen összevesztem egy teljesen idióta dolgon azzal, aki mellettem volt minden nap a kaland első hónapjától. És itt nem szaladhatok a nagyimhoz, hogy palacsintát süssön és elmagyarázza, hogy hogyan lehet kiengesztelni egy barátnőt egy teljesen értelmetlen veszekedés után

üdv,

bkf