sziasztok

az elmúlt pár nap a készülődés jegyében telt több síkon. Itt a passover, azaz a pászka ünnepe. Az egész lakásban hatalmas lomtalanítás, takarítás és egyéb türelmet és kitartást igénylő folyamatokat vezényelt Dina. Mivel el kell tüntetni a háztartásból, mindent, ami búzával érintkezhetett így át kellett kutatni és egy csapásra át is rendezni a gyerekek összes fiókját cukorka papírok és csoki maradványok után kutatva. Három emeletet takarítottunk és ellenőriztünk át a takarító nővel karöltve. Szerencsére az én munkámnak itt vége volt, de vasárnap éjszaka még az egész család a konyhát alakította át, mikor megérkeztem. Pénteken kosaras focistám szülinapja volt, a tervezett vacsi és kocsmázás helyett képes volt lebetegedni. A „Bé-tervet” követve otthon ápoltam, talán nem is baj, így nagyobb meglepetés volt a csokis keksz „torta” a lehetetlen formájú gyertyákkal. Vasárnap elkocsikáztam Connecticutba Nikihez, hogy elbúcsúzzak. Az út odafelé kész agybaj volt, egy bizonyos autópálya szakaszt elöntöttek a rendőrök és mindenhol vadászták a gyorshajtókat. Ezzel nem is lenne baj, ugyebár, ha a sebességhatár nem ~90km/h lenne , azt hittem sosem érek oda, most realizálódott bennem, hogy ha autópályán vagyok igazán nagy rizikót vállalok, mikor tartom a magam kis európai 120 km/h-ját. Nem is értem minek az amerikaiaknak az a töménytelen mennyiségű csodaautó, ha ilyen szigorúak a sebességkorlátok.

A hétfői pászka vacsora teljesen lenyűgözött. Az újévhez hasonlóan mindenféle ételeket kellett ennünk, petrezselymet, sós vízbe mártogatva, tormát, keserű saláta levelet, kemény tojást és megszagoltunk egy csontot is. Az este folyamán meg kell inni továbbá 4 pohár bort, ami majdnem kifogott rajtam, de nem meglepő azonban, hogy fesztelen lett a hangulat a második utántöltés után. Míg a családfő felolvassa az egyiptomi menekülés történetét, mindenki hozzá tesz valami, amit korábban olvasott vagy hallott továbbá a legfontosabb, hogy a gyerekek feltegyék az ünneppel kapcsolatos legfontosabb négy kérdést. Az egész interaktív fesztelen élvezhető, de őszintén szólva végeláthatatlanul hosszú. Nyolckor kezdtünk, mikor megjött a nagypapa és Eddie a zsinagógából és 11:30-kor puszta kimerültségből hagytam el az asztalt. Nem tudtam igazán eldönteni, hogy a felettem lévő ebédlőből leszűrődő zajok vagy az izgatottság miatt nem tudtam elaludni.

Most a reptéren ücsörgök, hallgatom a multinacionális zsibongást és próbálok nem gondolni arra, hogy a következő éjszakát már a saját ágyamban töltöm és az igazi családom szuszog majd a szomszéd szobákban.

salom,

bkf