sziasztok,

első körben szeretnék elnézést kérni a szeretteimtől, hogy így eltűntem, de teljesen elvesztettem az időérzékem, mióta nem ugyanazon menetrend szerint élek hétről hétre. Akkora volt a kavarodás, hogy még vezettem is Manhattanben, hogy a Host Anyám odaérjen egy konferenciára. Jelentem, személyi sérülést nem okoztam, a kocsi egyben, nem tévedtem el és hatalmas élménnyel lettem gazdagabb. Ugyanezen a hétvégén VIP vendégem érkezett Denverből. Együtt jöttünk a Nagy Almába, közösen küzdöttük végig az orientációt és fedeztük fel a várost, majd búcsút vettünk egymástól és megkezdtünk azt az életet, amit már lassan egy éve élünk az ország két távol eső pontján. Nem volt sok időnk együtt, de minden percet élveztem. Elmentem érte a reptérre, nosztalgiáztunk egyet New Yorkban (Downtown, szabadság szobor, metrózás, pizza..stb)persze mondanom sem kell, hogy be se állt a szánk. Mivel a blogomból sokat olvasott a „partyfaluról” nem voltkérdés, hogy hol folytatjuk az estét. Habár későn érkeztünk Hobókenbe, a „Memorial Day” miatt az egész város telis tele volt tengerészekkel, katonákkal és egyéb nemzetvédelmi szervek egyenruhás hőseivel. Nem győztünk pislogni, szolidabban ünnepeltek, mint gondoltam és meglehetősen barátságosan beszélgettek mindenkivel. Igazi amerikai élmény volt. Miután bezárt a bazár kiültünk a vízpartra nézni a kilátást New Yorkra és kiszellőztetni a fejem, mielőtt hazavezettem. Hajnali 5 körül be is fejeztük a csacsogást egymás mellett az alagsori szobámban (habár mivel az egész ház üres volt, 7 szoba közül választhattunk volna). Mire ébredek 10 körül? „Azonnal hagyja el a házat, BETÖRŐŐŐŐŐ BETÖRŐŐŐŐŐ, riasztott területre lépett, hagyja el a háza MOSTTTTTT!” Eszter rohan vissza a szobámba, sűrű elnézések közepette, magam sem tudtam, hogy mi volt ez, felrohantam, kikapcsoltam a riasztót, majd a társaság hívására válaszoltam, hogy ne küldjék ránk a rendőröket. Később kiderült, hogy a nagyi nem tudta, hogy itthon vagyok és mikor bedobta a gyerekek szennyesét, beriasztotta a házat. Nem valami figyelmes ajándék.

Szomorúan bár, de kikísértem Esztert a buszhoz, hogy megkezdhesse a nagy látogatást haza, amin én lassan egy hónapja túlestem. Kicsit üresen telnek a napjaim, mióta itt hagyott, már el is felejtettem, hogy mennyire jól kijövünk.

Hétfőn szabadnapom volt, az ünnep miatt, így utamat Connecticut felé vettem és az egész napot Nikivel és az amerikai magyar családommal töltöttem a medencéjük mellett. Már rég ne volt ennyire mozgalmas, izgalmas és vidám hétvégém, kicsit felkavaró volt kedden munkába állni. Most fejeztük be a zsidó év egyetlen „tejes” ünnepét, ha ismét lesz egy kis időm, remélhetőleg utolérem magam az írással.

Üdv,

bkf